11-15 Ez 37,15–28

november 15.

„Békeszövetséget kötök velük, örökkévaló szövetség lesz ez. Elültetem és megsokasítom őket, és örökre közéjük helyezem szent helyemet. Közöttük lesz a hajlékom, és Istenük leszek, ők pedig az én népem lesznek.”  (26–27. v.)

Egy jelképes cselekedet és a hozzá kapcsolódó magyarázat – erről olvashattunk most. Ezékiel, vegyél két fadarabot, írj rájuk egy-egy szót, illeszd egymáshoz őket, majd mondd el a népnek, hogy Isten hatalmas kijelentéseket tesz. Eltervezte és meg is valósítja a szétszóródott választott népen! Figyeld csak meg, milyen igedús ez a szakasz: kihozom, összegyűjtöm, beviszem, egy néppé teszem, egyetlen királyuk lesz, megszabadítom, enyéim lesznek, én pedig az övék, szövetséget kötök velük, letelepítem és megsokasítom őket, szentélyemet közéjük helyezem és megszentelem őket – mindezt úgy, hogy a népek csak ámulnak és felismerik, kicsoda az egyetlen ÚR! Szédületes, nemde? Bizony az! És még inkább beleszédülünk, ha meglátjuk, hogy mindezt ma is megteheti és meg is teszi. Restauráció? Nem – ez reformáció! Nem kipofoz, hanem helyrehoz. Nem konzervál, hanem életre kelt. Nem lekötelez, hanem eljegyez – önmagának, örök szövetséggel. Nincs ennél nagyobb dolog a világon!


Ajánlott igeszakasz: Hós 2,18–22
http://www.parokia.hu/bible/